A táncórákat manapság a hiányzó ismerkedési lehetőség pótlására is hasznosítja a harmincas korosztály. S nem mellékesen a táncparketten férfi és nő visszatalál hagyományos szerepeihez.
Tánctanárunk, Damjanovich Márta enged betekintést a valóságtól elemelkedő, sejtelmesen titokzatos világba. Ami sportnak, hobbinak és nívós időtöltésnek egyaránt nevezhető.
A társastánc ma reneszánszát éli. Vannak, akik az életükben adódó problémákat a felszabadult mozgással vezetik le, mások az esküvőjükre szeretnének betanulni egy táncot, s persze a legtöbben csak a maguk szórakoztatására látogatnak le ide, mert jólesik a társaságban a közös mozgás öröme. Az eltöltött idő kikapcsolódást nyújt, kellemesen elfárasztja a testet, ugyanakkor felfrissíti a lelket. Az oktató állítja: aki táncolni jár, fizikailag és mentálisan is elfárad, hiszen a mozgás kihívás a testnek.
Ha definiálnunk kellene a társastáncot, akkor azt mondhatnánk, hogy tíz táncnak, amelyekből versenyeket is rendeznek, a leegyszerűsített verzióiról van szó. Ezeket az "amatőrbarát" változatokat mindenki el tudja táncolni, miközben elsajátítja az alaplépéseket, a tartásokat. Vagyis a standard táncok közül megtanulhatjuk a keringőt, a tangót, a bécsi keringőt, a slow foxot és a quickstepet, míg a latin táncok közül a szambát, a rumbát, a cha-cha-cha-t, a paso doblét és jivet - utóbbit gyakran helyettesítik a rockyval.
A jelentkezőket tudásuk szerint válogatják össze, többféle szintet képviselő csoportokba. Legnépesebbek kezdő csoportok, és sajnos a szintek emelkedésével a lemorzsolódás is növekszik. Persze egy idő után vannak, akik már nemcsak a tánctudásukat szeretnék tökéletesíteni, hanem a kialakult társaság, a megszokott és megkedvelt tánctanár miatt is járják a különböző szekciókat.
A tánciskolák látogatói között tízévestől a nyolcvanéves korosztályig mindegyiket megtalálhatjuk, de a legaktívabbak a harminc körüliek, illetve a senior hatvanasok. A nemek aránya is érdekesen változott az utóbbi időkben, most a férfiak vannak többen a tanulók között. A tánc európai szinten nemzetközi, ezért a magyar tánciskolákban külföldiek is megfordulnak, akik nálunk élve sem szeretnének lemondani kedvenc időtöltésükről.
Sokan érkeznek egyedül a tanfolyamokra, ám egy idő után az sem kizárt - miután a tánc varázsában, egymás szemében forgatták meg a világot -, hogy már párként távoznak az órákról. Az ismerkedéshez ragyogó lehetőséget biztosítanak azok a tánciskola mellett működő, mindenki számára nyitott táncestek, amire bárki válthat jegyet. Egy harmonikusan lejtett tánc, az "egy húron perdülés", már jó ajánló egy gyengéd kapcsolat elindításához.
A társastáncban egy nagyon fontos dolog is megtörténik, amit a mai modern kor sokszor háttérbe szorít bennünk. Itt mindenki újra férfi és nő lehet, ami nem is lehetőség, hanem parancsoló szükségszerűség. A táncban kötelessége a férfinak vezetni, és a nőnek elfogadni ezt a vezető szerepet. Az, hogy egy férfi és egy nő tudja egy figura lépéseit, és azokat együtt lelépik, még nem nevezhető táncnak. Ha a férfi tartása, határozottsága, vezetni tudása és a nő odaadó érzése, engedelmessége is megjelenik a mozdulataikban, ha eggyé tudnak forrni és harmóniában együtt mozogni, akkor válik tánc belőle. A férfinak mindig sokkal nehezebb megtanulni táncolni, mint a nőnek, hiszen nemcsak a lépéseket kell figyelnie, de át is kell tudnia adni azt az érzést, ami a táncból következik. A nőnek pedig be kell tudni indítania azokat a receptorokat, amik nem a gondolkodásra, hanem az érzésre, az átélésre hatnak, s el kell fogadni a másik vezető szerepét. Bármilyen félénk és visszahúzódó is a férfi, bármennyire domináns is a nő a köznapi életben, itt, a táncórák idejére vissza kell változniuk azzá - még ha ez az emancipáció híveinek nem nagyon tetszik -, amivé évezredek formálták a két eltérő nemet. A nemiségnek nemcsak a névben kell megnyilvánulnia, hanem a megjelenésben, a tartásban, minden mozdulatban.
Ezek alapján talán nem meglepő, hogy a táncórai viselkedés sokszor visszahat a magánéletre is. Mert amelyik félénk férfi itt belekóstolt a vezető szerepbe, amelyik nő itt megízlelte, hogy a női gyengeség és alázat nem ördögtől való, azok más egyéniségekké válhatnak az élet minden területén.
Tölgyesi Tibor (2017. február 1.). Pártrápia helyett társastánc. Demokrata, 21/1(5), 50.
